Az Economist írt egy érdekes ... kritikát az orvosi hálapénzről.
Abban a szerencsés-étlen helyzetben vagyok, hogy az ismeretségem, és családom egy jó része orvos, illetve egészségügyi dolgozó.Le a kalappal hogy valaki le merte írni, még ha kicsit visszásan is a meglévő helyzetet! Ezzel nem is szeretnék foglalkozni, mert gondolom az hogy nővérem a kislánya megszületése okán több mint 150ezer forintot volt kénytelen kifizetni (pedig Ő is egészségügyi dolgozó), önmagát magyarázza. Bár egy gyors kis sztorit ide: természetesen császár-metszés volt( ami közben a megfizetett odafigyeléssel együtt is sikeresen belevágtak a baba fejébe), mert nehogy a kórház ne profitáljon. Kezemben a fémyképezővel ott toporgok a család egészével együtt a kórház folyosóján, hogy legalább egy képet sikerüljön csinálni a babáról-anyukáról, mielőtt a regeneráció napjaira eltiltanak tőlük. Az orvos nem szimplám elém áll, hanem lökdös-taszigál hogy menjek innen mert "Az Anyukának szüksége van a nyugalomra". Majd miután egy heves szócsatát követően beadtam a derekam és terelgettem a családot kifelé, Dr. Doktor leült a nővérem ágya melletti asztalhoz, és elkezdett villanyírógépen alkotni. Mindezt a szükséges nyugalom jegyében. Mintha az Economist erről írt volna. Kísérteties hogy hol tart ma a tudomány. Biztos megállapították hogy ez kell az idegek nyugtatására.
No vissza az eredeti témához. Barátaim mindíg mondogatják, hogy nincsenek megfizetve( persze hogy mindenki, de az orvosok a legtöbbet). Nincs olyan alkalom hogy ha találkozom velük, ne adnák elő a nagyhalált. Mert hogy mekkora a felelőségük. Meg nem maradnak itthon ha a meglévő nívójuk mellett nem kereshetnek annyit, hogy évi 2-3 millió(!) forintot félre tudjanak rakni.
Amikor gyakorta egy család él évi 2-2,5 millió bruttó forintból, akkor miről is beszélünk?
Felelőség? Amikor egy vasutas segédmunkás, kerék-kopogtatás közben csak egyszer téved és sok tíz vagy száz ember hal meg? Írhatnék buszvezetőt, vagy egy ápolónőt is. (Ez utóbbit kellene igazán megfizetni, mert az Ő munkájuk sokkal embert próbálóbb mint egy orvosé. És nem elhanyagolhatóan jobban gyógyul egy beteg ha kedvességet, mosolygást is kap.)
Tanulással töltött idő? Aki manapság nem életútig tanul, az pórul jár, tehát ez sem lehet olyan súlyú érv.
Egyszerűen nem látom hogy miért is kell valakiket jobban elismerni, mint másokat. Persze, az orvost is, és a mérnököt is meg kell becsülni( ez is vicc, mert Magyarhonban a megbecsülés egyet jelent a sok pénzzel), de talán akkor kellene ezt elővenni, amikor már nincs olyan idehaza, hogy becsületes munkával( és ez lehet bármi, a takarítástól az
asztalosságig) nem lehet előteremteni a napi megélhetésre elegendőt. Aki meg nem szeretetből, hanem megélhetésből választott szakmát, nos az menjen politikusnak. Mert a hazugságban már otthon van. Igaz, még csak magának hazudik, de innentől már egyenes az út.
Uh sorszám az anyagias orvosoknak. És tisztelet a kivételnek!
Abban a szerencsés-étlen helyzetben vagyok, hogy az ismeretségem, és családom egy jó része orvos, illetve egészségügyi dolgozó.Le a kalappal hogy valaki le merte írni, még ha kicsit visszásan is a meglévő helyzetet! Ezzel nem is szeretnék foglalkozni, mert gondolom az hogy nővérem a kislánya megszületése okán több mint 150ezer forintot volt kénytelen kifizetni (pedig Ő is egészségügyi dolgozó), önmagát magyarázza. Bár egy gyors kis sztorit ide: természetesen császár-metszés volt( ami közben a megfizetett odafigyeléssel együtt is sikeresen belevágtak a baba fejébe), mert nehogy a kórház ne profitáljon. Kezemben a fémyképezővel ott toporgok a család egészével együtt a kórház folyosóján, hogy legalább egy képet sikerüljön csinálni a babáról-anyukáról, mielőtt a regeneráció napjaira eltiltanak tőlük. Az orvos nem szimplám elém áll, hanem lökdös-taszigál hogy menjek innen mert "Az Anyukának szüksége van a nyugalomra". Majd miután egy heves szócsatát követően beadtam a derekam és terelgettem a családot kifelé, Dr. Doktor leült a nővérem ágya melletti asztalhoz, és elkezdett villanyírógépen alkotni. Mindezt a szükséges nyugalom jegyében. Mintha az Economist erről írt volna. Kísérteties hogy hol tart ma a tudomány. Biztos megállapították hogy ez kell az idegek nyugtatására.
No vissza az eredeti témához. Barátaim mindíg mondogatják, hogy nincsenek megfizetve( persze hogy mindenki, de az orvosok a legtöbbet). Nincs olyan alkalom hogy ha találkozom velük, ne adnák elő a nagyhalált. Mert hogy mekkora a felelőségük. Meg nem maradnak itthon ha a meglévő nívójuk mellett nem kereshetnek annyit, hogy évi 2-3 millió(!) forintot félre tudjanak rakni.
Amikor gyakorta egy család él évi 2-2,5 millió bruttó forintból, akkor miről is beszélünk?
Felelőség? Amikor egy vasutas segédmunkás, kerék-kopogtatás közben csak egyszer téved és sok tíz vagy száz ember hal meg? Írhatnék buszvezetőt, vagy egy ápolónőt is. (Ez utóbbit kellene igazán megfizetni, mert az Ő munkájuk sokkal embert próbálóbb mint egy orvosé. És nem elhanyagolhatóan jobban gyógyul egy beteg ha kedvességet, mosolygást is kap.)
Tanulással töltött idő? Aki manapság nem életútig tanul, az pórul jár, tehát ez sem lehet olyan súlyú érv.
Egyszerűen nem látom hogy miért is kell valakiket jobban elismerni, mint másokat. Persze, az orvost is, és a mérnököt is meg kell becsülni( ez is vicc, mert Magyarhonban a megbecsülés egyet jelent a sok pénzzel), de talán akkor kellene ezt elővenni, amikor már nincs olyan idehaza, hogy becsületes munkával( és ez lehet bármi, a takarítástól az
asztalosságig) nem lehet előteremteni a napi megélhetésre elegendőt. Aki meg nem szeretetből, hanem megélhetésből választott szakmát, nos az menjen politikusnak. Mert a hazugságban már otthon van. Igaz, még csak magának hazudik, de innentől már egyenes az út.
Uh sorszám az anyagias orvosoknak. És tisztelet a kivételnek!
Utolsó kommentek